akadalymenteslogo

bekelteto

 

kiberpajzs logo

Polgári Védelmi Szövetség

известные картины и новости из мира искусства

polgari vedelem logo

"Felkészülés a túlélésért"
Bács-Kiskun Megyei Polgári Védelmi Szövetség közleménye
A Duna mellett élünk, bármikor szükség lehet rá. Kérem, szívlelje meg tanácsainkat!

 


Általános magatartási szabályok kitelepítés elrendelése esetén: a lakosság a kitelepítéséről, kimenekítéséről szóló elrendelést követően bárhol értesül róla az első és legfontosabb számára, hogy ha lehetséges, hazatérjen a lakásába, családtagjait "összegyűjtse", mert a kitelepítésre, kimenekítésre a családnak együtt kell felkészülni.

Alapvető követelmény, hogy a kitelepítést irányító szerv utasításait be kell tartani, a gyülekezőhelyen pontosan meg kell jelenni, első feladat a veszélyhelyzeti ("túlélő") csomag összeállítása, a megadott kitelepítési útvonalat kell használni. A kitelepítés során érvényesül a család együtt tartásának elve, ha a veszélyhelyzet bekövetkeztekor a tanulók az iskolában tartózkodnak, és az osztályok tanulóiért a nevelő felel, ő viszi őket a kitelepítési gyülekező helyre, a befogadási helyen le kell adnia a névsorukat, mindenkinek el kell döntenie, hogy saját maga által meghatározott befogadási helyre megy pld. rokonokhoz, vagy a befogadásra kijelölt helyre.

Az egyedül maradó gyermekekre, idősekre és betegekre megkülönböztetett figyelmet kell szentelni, a mozgásképtelen betegeket a gyülekezőhelyen be kell jelenteni. A segítők megérkezéséig maradnia kell valakinek mellettük, ne veszélyeztesse senki az életét a család értékeinek védelmével, mert a hátra maradt ingatlanok, egyéb vagyontárgyak őrzését a rendőrség, polgárőrség, őrző-védő szervezetek végzik.

A lakásból való távozáskor:

  • ki kell kapcsolni a villanyt az elektromos készülékeket, a világítást,
  • el kell zárni a víz- és gázvezetéket, berendezéseket,
  • el kell oltani a kályhákban, tűzhelyekben az égő tüzeket,
  • be kell zárni az ablakokat, ha van leereszteni a redőnyöket,
  • a lakásajtót kulcsra zárni,
  • a mozgásképtelen beteg családtagokat a gyülekezési helyen be kell jelenteni, egy visszamaradó családtag felügyelete mellett meg kell várni, amíg az elszállításuk központilag megtörténik. 

Mi legyen a "túlélő-csomag"-ban?

  • személyi okmányok, értéktárgyak, készpénz, betétkönyv, bankkártya,
  • két- három napi élelmiszer (konzerv, nem romlandó élelmiszer)
  • egy liter ivóvíz, tea, üdítő (az élelmiszereket úgy célszerű összeválogatni, hogy a napi kalória érték a 3000-3600 kalória tápértéket elérje)
  • az évszaknak megfelelő lábbeli, felsőruházat, fehérnemű,
  • tisztálkodási eszközök, rendszeresen használt gyógyszerek, gyógyászati segédeszközök egyéni védőeszköz (ha van) szükség szerint légzésvédő és bőrvédő eszközként - használható ruházat,
  • takaró (esetleg hálózsák, gumimatrac) ha van, hordozható rádió.

A csomag kialakításánál feltétlenül számolni kell azzal, hogy központilag biztosított szállítóeszközön, esetleg gyalog történik a lakóhelyelhagyás.

Fontos, hogy az összeállított csomag könnyen szállítható legyen, nem haladhatja meg a 20 kg-ot!

A csomagon fel kell tüntetni a nevet, a címet, a gyermek ruházatára lehetőleg fel kell írni, vagy varrni a nevét, születési évét. Mellékelni kell az esetleges gyógyszerérzékenységéről szóló iratot.

Tartózkodni kell a mindennapi élethez nem szükséges tárgyak, eszközök, becsomagolásától, bár ha belefér a súlyba, a gyermek szeretett játékát tanácsos betenni.

Качественное строительство и ремонт своими силами
#fc3424 #5835a1 #1975f2 #2fc86b #fbodc9 #eef8239 #241013142002